A hét döntős

2012.03.09. 14:14 Elszabadult Hajóágyú Produkció


Pikó András 

Pikó András vagyok, újságíró és négy gyerek édesapja. Budapesten 18 éve lakom, azelőtt Szegeden, illetve szülővárosomban, Gyulán éltem, ott is érettségiztem a város patinás, Erkel Ferencről elnevezett gimnáziumában. 1982-től a JATE Bölcsészkarán történelemtanárnak tanultam, ezek az évek döntően befolyásolták világlátásomat, gondolkodásomat, politikai nézeteimet.

10 éve a Klubrádió műsorvezetője vagyok. Rúgtak már ki, álltam már fel, ültek a helyemre és ültem én is mások helyére. Az újságírás számomra a használati értéke miatt fontos, ha majd nem használhatok vele, abbahagyom.

Második házasságomban élek, a párom Sándor Kata, rádiós. Első házasságomból született nagyfiam, András, Szegeden bölcsész, Fruzsina lányom a Trefortban gimnazista, a 9 éves ikrek tavaly kezdték az általános iskolát.

Fontos számomra, hogy milyen embereket nevelek a gyerekeimből és az is, hogy ők milyen országot örökölnek majd tőlünk. Jó lenne látni majd, hogy pár évtized múlva mire mennek majd egymással ők: a gyerekeim és a hazám. Jó lenne, ha ez végül az ő közös történetük lenne.

 

Molnár Lajos

Budapest hetedik kerületében születtem, odajártam általános iskolába is, majd gimnáziumba Kőbányára, a mostani Szent László Gimnáziumba mentem. Az ELTE Tanárképzőn végeztem testnevelés-földrajz szakon.

Részt vettem a Közgazdaság Politechnikum – az ország szerintem egyik legfontosabb iskolájának – megalapításában. Tizennyolc éven át dolgoztam a működtetésében több alkalommal iskolavezetőként. 

Teljes erőbedobással végzek társadalmi munkákat, voltam a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos ügyvivője, az Alapítványi és Magániskolák társelnöke. Mentorként dolgozom több halmozottan hátrányos helyzetű, köztük nagy számban cigány származású gyerekek esélyeit fokozó intézményben. Az EQUITY - Méltányos Közoktatásért Egyesület alapítójaja és elnökhelyettese vagyok, és a Hálózat a Tanszabadságért Mozgalom (HAT) egyik alapítója.

Ha valamibe belefogok, azt komolyan veszem. Mindig is teljes erővel dolgoztam bármiért is küzdöttünk éppen, és ez adta azt a lendületet, mennyiséget és minőséget, amit másokkal együtt sikerült elérnem. 

 

Szigeti Adrienn

1964-ben születtem Mosonmagyaróváron. Később Sopronba költöztünk, majd 1978-ban Budapestre. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségiztem 1983-ban.

Édesanyám halála után albérletben laktam, majd egy sikeres üzleti befektetés folytán egyik napról a másikra utcára kerültem. Több sikertelen kört "futottam", míg rászántam magam, hogy átmeneti szállóra költözzek és ott éljek.

Évekkel ezelőtt Csepelen a "zöldövezetben" azon gondolkodtam, hogy jó lenne ha valakik kiállnának a hajléktalan emberek mellett. És jött a Picture the Homeless, jött A Város Mindenkié. 2010 januárjában voltam először "nagycsoporton" és kiderült, hogy itt komoly munka folyik, tehát maradtam. Ennek már 2 éve, és két fiam mellett ők a családom. Szeretnek, bírálnak, utat mutatnak. 

A Város Mindenkién belül az ellátórendszer munkacsoportban tevékenykedem, valamint a rádióműsort szerkesztem és a faliújságokat koordinálom. Büszke vagyok arra, hogy bátran mondhatom: A Város Mindenkié!

 

Simándi Szelim

1988-ban születtem Budapesten. Budaörsön nőttem fel és élek azóta is. Édesanyám pedagógus, egyedül nevelt nyolc testvéremmel. 

Az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségiztem. Érettségi után egy évig a Weiner Leo Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam és párhuzamosan elkezdtem a politológia szakot az ELTE jogi karán. Jelenleg európai fejlesztéspolitikát tanulok. 

Itthon szeretném leélni az életem. Ezért tartom fontosnak, hogy legyen véleményem és aktívan részt vegyek a közügyekben. Azon szeretnék dolgozni, hogy mindenki számára érezhető legyen, hogy a politika nem csak egy távoli és elvont fogalom. A politikának ne elszenvedői, hanem formálói legyünk.

 

Mártonyi Zoltán 

A nyolcadik kerületben nőttem fel. A házunk – azt hiszem – még áll. 25 négyzetméter, wc a folyosó végén, fürdés lavórban, fűtés előbb szénnel, később olajjal. A Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban érettségiztem matematikából bejutottam az OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) döntőjébe. 

Mártonyi Zoltán nem járult hozzá, hogy a stábunk forgasson vele, videóját maga készítette.

Húsz éve lapkiadással és televíziózással foglalkozom. Egyetemisták közreműködésével magyar, angol, spanyol és német nyelven rádió- és televízióadásokat fejlesztettünk europaTV.eu néven. 2007-ben „megint nyugat” címmel ingyenes kortárs irodalmi lapot jelentettem meg 30ezer példányban. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatán a lap nem nyert, a megjelentetés azóta szünetel. 2010-ben, a választások előtt kilenc héten át forgattam Hegedűs Zsuzsával az észak-kelet magyarországi ételosztásain. Ingyen csináltam.

2008-2010 között a Semmelweis Innovációs Központ kommunikációs igazgatója voltam. 2009-ben 1.000.000 forinttal létrehoztam a Megint Nobel Alapítványt (DNA – Do the Nobel Again Foundation). Nobelre, magyar!

Végül is az eddigi pályám mérföldkövei az ezekhez hasonló projektek, amik az anyagi hasznon túl valamiféle társadalmi hasznossággal is bírtak. Ám az állomásoknál sokkal fontosabbak, sokkal tanulságosabbak lennének a történetek.

 

Bartos Cs. István

Születésének pontos dátumát nem lehet tudni, 1977 és 1979-es évek közötti időre tehető, az angol Wikipédia szerint 1979. január 18-án született, egy Bács-Kiskun megyei kisfaluban Csikérián. Apja elkötelezett marxista-leninista eszméket valló, a munkásmozgalomba tevékenyen részt vevő propagandista volt. Szülei fizikai munkások voltak.

Bartos Cs. Pisti 16-éves korában vándorfilozófusnak csapott fel, mint önkéntes utazó, hajléktalan és csavargó, gyalogszerrel és vonattal becsavarogta Magyarország nagy részét. Csavargásainak élményeit később több szociográfiai írásban, korrajzokban és versekben is megörökítette. 19-éves korában gyári munkás lett, először vágóhídon, majd a műanyagiparba dolgozott több évig, mint betanított munkás.

Több füzetben megjelent kiadványa közül, az interneten is olvasható verseire a legbüszkébb. Állítása szerint több ezer oldal kéziratos verset, prózát és filozófiai művet, valamint egy önálló eszmerendszerű államfilozófiát dolgozott ki.

Mostanában nagy sikert aratnak videós szereplései, egyedi megjelenésével, nem mindennapi stílusával, különös észjárásával és groteszk előadásmódjával nagy népszerűségre tett szert.

 

Pityinger László

Pityinger László, művésznevén Dopeman (Budapest, 1974. március 20.) magyar rapper. Budapest VIII. kerületében nőtt fel. Egy öccse és egy húga van. 

Pityinger DopeMan László neve 1996-ban vált ismerté, amikor közreműködőként és szövegíróként is debütált. 2002 fordulópont volt Dope életében, mivel ötévi közös munka után otthagyta a Kartelt, hogy teljesen a saját pályájára összpontosítson.

DopeMan mindenképp a mai szórakoztatóipar egyik legérdekesebb figurája. Megosztó személyiség, akit nem a média talált ki és futtatott föl, hanem saját kvalitásainak köszönheti pályáját. Indulása a Milla alternatív köztársasági elnökségéért nem öncélú, nem exhibicionista magamutogatás. A rapper szerint az egész arról szól, hogy az embereknek fel kell emelniük a hangjukat, „mert ha éhesek lesznek, ha ellehetetlenülnek, és még csak szóba sem állnak velük, abból előbb-utóbb balhé lesz.

 

3 komment · 1 trackback

Milla-beszámoló a döntőről

2012.03.09. 13:30 Elszabadult Hajóágyú Produkció

Tegnap este izgalmas, fordulatos és némiképp utópisztikus játék keretében megválasztottuk az Alternatív Köztársasági Elnököt. A győztes DopeMan Papa lett. A gengszterrapper ezúttal legjobb modorát vette elő, csak egyszer mondta ki azt, hogy baszdmeg. A játék valódi tétje, azaz hogy ki beszélhet mint Álomfő március 15-én 15 órakor a Szabad Sajtó úton, tehát eldőlt.

Azoknak, akik meg még mindig csak azt látják az egészben, hogy ez egy vicc – csak azt tudjuk mondani, hogy ja, az is egy vicc, hogy Dope, Szelim, Bartos Cs., Szigeti Adrienn, Pikó András, Mártonyi Zoltán és Molnár Lajos ebben a két órában Sebő Ferenc műsorvezető vezényletével és segédletével egy sokkal emberibb, értelmesebb és érzékenyebb produkciót hoztak létre, mint amit a pártok képviselői az elmúlt 22 év alatt. A játék során senki sem személyeskedett a másikkal, senki nem nevezte a másikat idegenszívűnek, hazaárulónak, senki nem ugrott a másik nyakának. Épp ellenkezőleg, amikor provokatív kérdésként előkerült, hogy Szelim sötétebb bőrszíne miatt kevésbé lenne alkalmas a magyar nemzet egységét "megtestesíteni", akkor az összes többi jelölt úgy nyilatkozott, hogy ez egy baromság. Szelim elmondta, hogy neki ez még nem jutott eszébe. Molnár Lajos pedig azért dolgozik, hogy ez másnak se jusson az eszébe – és a többi jelölt is hasonlókat reagált.

A háromfordulós játék első körében a hét döntős bemutatkozott és egy-egy kínos kérdésre kellett reagálniuk. Sebő Ferenc játék- és műsorvezető és a "gyengéd időprés" intézménye pörgős és élvezetes estét adtak a közönségnek. Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy megköszönjük az este lebonyolításában és a felvezető kampányban közreműködő önkénteseknek - és természetesen az elnökjelölteknek -, hogy nem sajnáltak időt, energiát és ötletet, és megvalósították ezt a projektet.

A második körben a bennmaradó öt jelölt először az 1848. évi március 15-i 12 pont egy-egy pontja, majd a 2012. évi Milla 12 pontja kapcsán fejthették ki a nézeteiket. Bartos Cs. Istvánnak egy közönségkérdés is jutott: "Mit gondol, alkalmas-e Ön személyében egy olyan cím betöltésére, mint az Alternatív Köztársasági Elnök?" A Mestör válaszként a következő tanulságot osztotta meg jelölttársaival és a közönséggel: A köztársasági elnöki pozíció a leghaszontalanabb, ezért arra a legalkamasabb személy az, aki a leghaszontalanabb.

A harmadik körben a két renitens mém – Bartos Cs. István és DopeMen Papa – maradtak benn. A két finalistát egymástól elszeparáltuk, és a műsorvezető két lehetőséget ajánlott fel nekik: Vagy együttműködnek, vagy harcolnak. 1) Ha mindeketten (egymástól függetlenül) az együttműködést választják, akkor mindketten nyernek. 2) Ha csak az egyikőjük működik együtt, akkor az, aki harcol, nyer. 3) Ha mindketten harcolnak, akkor a szavazási ranglistán a sorban következő nyer. (A harmadik helyezett Molnár Lajos elnökjelölt volt.)

DopeMan választhatott először a lehetőségek közül. Az első reakciója az volt, hogy lemond a harmadik jelölt javára a szavazatairól. Respect! Ezzel azonban átírta volna a szabályokat, ilyen opciót nem ajánlott fel a műsorvezető. A stop tábla persze zavart keltett a gengszter fejében, úgyhogy megszavaztatta a közönséget. Mindkét opció mellett láthatóan és hallhatóan ugyanannyian voksoltak, végül csak Dopera maradt a döntés, ami a "Harcolok!" lett. 

Bartos Cs. talán még nagyobb meglepetést okozott. Az anarchista vándorfilozófus a kérdés hallatán szinte gondolkodás nélkül rávágta: "Akkor nem kérdés, hamár eddig együttműködtem, idáig eljutottam, akkor együttműködök!" A szelíd szavú performanszművész így a játék erkölcsi győztese lett. (A legtöbb szavazatot egyébként ő kapta a szavazás során.)

A fogolydilemmát modellező harmadik kör, és így az elnöki cím, nyertese DopeMan lett.

Az eredményhirdetés után Bartos Cs. egy kis üveg kevertet nyújtott át DopeMannak, aki megígérte, első hivatali útja a Mestör farmjára vezet majd, és buliznak egy jót. Minden jó, ha a vége jó. Azt, hogy aztán Dope milyen elnök lesz – meglátjuk március 15. után. Együttműködhet a többi hattal, negyvenhárommal, százezerrel, egymillióval vagy tízmillióval. Előadhatja nekik a programját – amit tegnap este is megtett egy rapszöveg formájában (Dopemen papa azt üzente…) –, és harcolhat azért, hogy a fairplay, a kreativitás, a másik végighallgatása és a választók véleményének kikérése ne csak egy játékban legyen természetes, hanem általában a magyar közéletben is.

A döntő videóanyagát hamarosan közzétesszük, addig is az alábbi linken a hét döntős eheti videói, valamint rövid szöveges bemutatkozásuk:

http://alternativelnok.blog.hu/2012/03/09/a_het_dontos

Köszönjük a közönség részvételét, és gratulálunk mind a hét jelöltnek, jó este volt!

 

10 komment · 1 trackback

Élő közvetítés

2012.03.08. 18:10 Elszabadult Hajóágyú Produkció

Szavazzatok! Az első körre itt tudjátok leadni a szavazatotokat: https://www.facebook.com/sajtoszabadsagert/posts/410389842311480

 

Az első szavazási kör lezárult. Hamarosan publikáljuk a második kör szavazását.

Szavazzatok a második körben is! https://www.facebook.com/sajtoszabadsagert/posts/120178351440204

12 komment

"Nem a vitákat segítettem, hanem tabusítottam" - Pikó András

2012.03.08. 17:42 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 
Alternatív Elnökválasztási döntö: 7 jelölt versenye ma este 7-től a Merlin Színházban!
 

Élőben közvetítjük az interneten, a közvetítést a Milla facebook oldalán tesszük elérhetővé a döntő kezdetekor, szavazógép ugyanitt a döntő ideje alatt. 

Pikó András a Klubrádió újságírója a "rendszerváltásos kudarc"-ról - ami az ő nagy története is - és a felelősségről: El kell mondanunk, hogy hol hunytuk be a szemünket ebben az elmúlt, elszúrt 22 évben.

 

Szólj hozzá!

Vándor- kontra gettófilozófia: Bartos és DopeMan ma este a Merlinben

2012.03.08. 14:34 Elszabadult Hajóágyú Produkció

Alternatív Elnökválasztási döntö: 7 jelölt versenye MA este 7-től a Merlin Színházban!

Élőben közvetítjük az interneten, a közvetítést a Milla facebook oldalán tesszük elérhetővé a döntő kezdetekor, szavazógép ugyanitt a döntő ideje alatt.

Hét elnökjelölt versenye, íme a két filozófus közülük:


Ha Bartos Cs. István vándorfilozófus lesz az elnökünk...

 


DopeMan szerint meg:

 


13 komment · 2 trackback

"Nem csak a gyerekek elnöke lennék" - Molnár Lajos

2012.03.08. 13:35 Elszabadult Hajóágyú Produkció


Magyarországon a családi háttér determinálja a gyerekek iskolai előmenetelét: az iskola hozzáadott értéke nulla.
Molnár Lajos - pedagógus szakértő, a Hálózat a Tanszabadságért alapító tagja 

Alternatív Elnökválasztási döntö: 7 jelölt versenye MA este 7-től a Merlin Színházban!
 

Élőben közvetítjük az interneten, a közvetítést a Milla facebook oldalán tesszük elérhetővé a döntő kezdetekor, szavazógép ugyanitt a döntő ideje alatt. 

Szólj hozzá!

"A rendőség azzal foglalkozzon, amire felesküdött" - Szigeti Adrienn

2012.03.07. 11:29 Elszabadult Hajóágyú Produkció


A hajléktalan büdös, részeg és szakállas. Szigeti Adrienn, a Város Mindenkié aktivistája józan és iskolázott, ha ő lenne az elnök, megszűnne a sztereotípia és nem lenne üres lakás. 

 

Alternatív Elnökválasztási döntö március 8-án csütörtökön este 7-től a Merlin Színházban! Élőben közvetítjük az interneten, ahol szavazni is lehet!

 

Szólj hozzá!

"Alternatív Kormány!" - Mártonyi Zoltán

2012.03.06. 16:42 Elszabadult Hajóágyú Produkció


Mártonyi Zoltán ragaszkodott hozzá, hogy portréját maga készíthesse el. Bár személyéről nem tudtunk meg többet, az körvonalazódni látszik, hogy elkötelezett kapitalista, aki a profit és a társadalmi hasznosság egyensúlyára törekszik. 

 

Alternatív Elnökválasztási döntö március 8-án csütörtökön este 7-től a Merlin Színházban! Élőben közvetítjük az interneten, ahol szavazni is lehet!

 

2 komment

"70%-át Navracsics tanár úrtól tanultam" - Simándi Szelim

2012.03.06. 11:32 Elszabadult Hajóágyú Produkció


Szelim az Alternatív Elnökválasztás mintamókusa: fiatal, jóképű és okos. Hogy félvérként hogyan lesz képes a nemzet egységét képviselni, kiderül március nyolcadikán, este hét órakor, a Merlin Színházban! Gyere el te is, vegyél részt, szavazz! 

 

Alternatív Elnökválasztási döntö március 8-án csütörtökön este 7-től a Merlin Színházban! Élőben közvetítjük az interneten, ahol szavazni is lehet!

9 komment · 2 trackback

Szigeti Adrienn, A Város Mindenkié aktivistája a 7 döntős között

2012.02.27. 12:20 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

A döntő: 2012. március 8. csütörtök este 7 óra - ÁLOMFŐVÁLASZTÁS  a Merlin Színházban

 

A döntősök között *

A Város Mindenkié

csoport aktivistája:

Szigeti Adrienn

 

 

* A hatodik helyezettként továbbjutó Bán Zsófia a tegnapi nap folyamán visszalépett.  

 

Az Alternatív Köztársasági Elnök (AKE) választásának első fordulójában 50 jelölt közül online szavazás eredményeként 7 fő jutott tovább, akik március 8-án élőben mérik össze tudásukat, rátermettségüket. 


A Merlinben megrendezésre kerülő választási műsor nyilvános lesz, a nézőközönség soraiba e-mailben lehet jelentkezni. Ha szeretnél ott lenni és élőben részt venni az elnökválasztáson, küldj egy emailt az alomfovalasztas@gmail.com emailcímre. (Helyeket korlátozott számban tudunk biztositani.) A választási döntőre meghívtuk az első körben szereplő összes jelöltet is!

A két órás döntő során a hét finalista játékos formában méri össze tudását, kompetenciáját. Ha van olyan kérdés, amit szívesen feltennél nekik (névvel vagy név nélkül), küldd el az alomfovalasztas@gmail.com emailcímre. A legjobb kérdéseket március 8-án feltesszük az elnökjelölteknek!

A választási döntőt az Egymillióan a magyar sajtószabadságért facebook csoport faláról elérhető linken keresztül élőben közvetítjük az interneten. A közvetítés elérhetőségét a döntő kezdetekor, 2012. március 8-án 19 órakor tesszük közzé.

Ugyanitt, a műsor ideje alatt leadott online szavazataiddal befolyásolhatod a játék kimenetelét, azaz szavazhatsz az alternatív elnök személyére.

A 6 további döntős elnökjelölt videópályázata:

Bartos Cs. István

Dopeman Pityinger László

Simándi Szelim

Pikó András

Mártonyi Zoltán

Molnár Lajos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A győztes beiktatása a Milla március 15-i tüntetésén lesz.

Nem vicc, hanem játék - és az, hogy játék, semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem komoly. Sőt. Azt is jelentheti, hogy mindenki nyer!

 

Szólj hozzá!

JÖN - JÖN - JÖN

2012.02.23. 07:11 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

2012. március 8.

csütörtök este 7 óra

 

az Alternatív Köztársasági Elnökválasztás döntője:

ÁLOMFŐVÁLASZTÁS

a Merlin Színházban

 

Cím: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.

Az Alternatív Köztársasági Elnök (AKE) választásának első fordulójában 50 jelölt közül online szavazás eredményeként 7 fő jutott tovább, akik március 8-án élőben mérik össze tudásukat, rátermettségüket. A győztes beiktatása a Milla március 15-i tüntetésén lesz.

A Merlinben megrendezésre kerülő választási műsor nyilvános lesz, a nézőközönség soraiba e-mailben lehet jelentkezni. Ha szeretnél ott lenni és élőben részt venni az elnökválasztáson, küldj egy emailt az alomfovalasztas@gmail.com emailcímre. (Helyeket korlátozott számban tudunk biztositani.) A választási döntőre meghívtuk az első körben szereplő összes jelöltet is!

A két órás döntő során a hét finalista játékos formában méri össze tudását, kompetenciáját. Ha van olyan kérdés, amit szívesen feltennél nekik (névvel vagy név nélkül), küldd el az alomfovalasztas@gmail.com emailcímre. A legjobb kérdéseket március 8-án feltesszük az elnökjelölteknek!

A választási döntőt az Egymillióan a magyar sajtószabadságért facebook csoport faláról elérhető linken keresztül élőben közvetítjük az interneten. A közvetítés elérhetőségét a döntő kezdetekor, 2012. március 8-án 19 órakor tesszük közzé.

Ugyanitt, a műsor ideje alatt leadott online szavazataiddal befolyásolhatod a játék kimenetelét, azaz szavazhatsz az alternatív elnök személyére.

Nem vicc, hanem játék – és az, hogy játék semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem komoly. Sőt. Azt is jelentheti, hogy mindenki nyer!

 

A 7 döntős elnökjelölt videópályázata:

Bartos Cs. István

Dopeman Pityinger László

Simándi Szelim

Pikó András

Mártonyi Zoltá

Bán Zsófia

Molnár Lajos

4 komment · 7 trackback

Az első forduló eredménye

2012.02.14. 09:40 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

A Milla által 2011. október 23-án bejelentett Alternatív Köztársasági Elnökválasztás első fordulója tegnap éjfélkor lezárult. A facebook-on zajló szavazás során a 7 legtöbb szavazatot kapó jelölt jutott tovább a második fordulóba.

Köszönjük mind az 50 jelöltnek a jelentkezést, mind a 4383 szavazónak a szavazatokat! Hamarosan jövünk a második forduló részleteivel. Annyit már most elárulunk, hogy a most kieső 43 jelöltre is vár még feladat, a 7 versenyző egyenlő esélyekkel folytatja, az első forduló eredménye nullázódik, és offline izgalmak is várnak rájuk, stábjaikra és rajongóikra!

Az alábbi kép az eredményt mutatja, alatta a 7 versenyben maradó jelölt portrévideóit láthatjátok mégegyszer.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 7 továbbjutó jelölt videópályázata:

Bartos Cs. István

Dopeman Pityinger László

Simándi Szelim

Pikó András

Mártonyi Zoltán

Bán Zsófia

Molnár Lajos

11 komment · 6 trackback

Eddig nincs nő az első hét között

2012.02.13. 06:38 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

Eltelt egy hét. Egy nagy szakasz - jelesül az Alternatív Köztársasági Elnökválasztás elődöntője - ma lezárul. Már ötezer felett jár a leadott szavazatok száma! És, ahogy várni lehetett, most válik a játék igazán izgalmassá.

A második fordulóba hét jelölt jut tovább. Vajon sikerül-e valamelyik női jelöltnek összeszedni a második fordulóba jutáshoz elégséges számú szavazatot? Szavazzatok ma éjfélig, hogy kik alkossák a finálé mezőnyét!

Ki legyen az a hét ember, akik közül kiválasztjuk Magyarország Alternatív Köztársasági Elnökét? Ideje végre szavaznia annak is, aki még nem tette meg. Ha már megtettétek, kampányoljatok kedvenceitek mellett!

Lányok, asszonyok és mindenki, akit zavar, hogy nincs nő(i )személy a jelenlegi befutók között: "MOST kérem szavazatukat!" Van még egy pár óránk az első fordulóból.

Szavazzatok itt!

 

Keresd a nőt!

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Neked mennyit ér a demokrácia?

2012.02.10. 06:40 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

A csapból is ez folyik: nincs alternatíva.

Nincs alternatívája Orbánnak és Gyurcsánynak, nincs alternatívája a kormánynak és az ellenzéknek. Nincs alternatívája az eliteknek - egyiknek se, nincs alternatívája a parlamentáris demokráciának, a képviseleti rendszernek, nincs alternatívája a globalizációnak és a globalizálódásnak. Nincs alternatívája annak, hogy a haza nem lehet ellenzékben, hogy a jövő elkezdődött, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van, hogy nem a zsemle kicsi, de a pofánk nagy.
 
Nagy? Nagy, hát!
 
50 alternatív elnökjelölt verseng a figyelmedért és a szavazataidért a Milla Alternatív Elnökválasztásának első fordulójában. 50 független jelölt. 50 önkéntes. 50 ember, aki videópályázatával arra vállalkozott, hogy bemutatkozzon, és elmondja, ő mit tenne, ha elnök lenne. Meghallgattad őket? Szavaztál már?
 
Ez egy játék. Komoly játék. Azt játsszuk, hogy van alternatíva. Be akarjuk mutatni, hogy igenis van. De nem csak az 50 jelölt az alternatíva. Te is az alternatíva része vagy, ha megnézed a videókat, ha kiválasztod a neked tetsző jelöltet vagy ügyet, és klikkelsz. Párat. Kb. húszpernyit. Azaz klikkelgetsz. Szavazol. Választasz.
 
 
Először IDE, hogy eljuss a Milla facebook oldalán lévő szavazógépre.

 
 
 
 
A bevezető szöveg alatt találod az 50 független jelölt fényképét, nevét és a linket a videópályázataikhoz. Nézz meg néhány videót! 
 
Ismeretlen fiatalabbakét és ismertebb idősebbekét, férfiakét és nőkét, világosabb és sötétebb bőrű honfitársaidét! Neked kik szimpatikusak közülük? Kik képviselnének elnökként olyasmit, ami szerinted mindannyiunk ügye?
 
Tegyél pipát az ő fényképeik melletti négyzetekbe! Az oldal alján kattints a "Submit" gombra,

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
aztán a felugró ablakban a "Bejelentkezés Facebookkal" opcióra, 

 
 
 
 
 
 
és készen is vagy! Szavaztál!
 
Neked ér ennyit a demokrácia?
 
 
 
Valamint BREAKING_NEWS: Mivel nincs rajta a facebook-on, Jézus későn értesült a kampányról, és lekéste a határidőt:
  

 
Az első 7 jelölt jut tovább a második fordulóba. Eredményhirdetés és beiktatás március 15-én a Szabad sajtó úton! 
 
Találjuk meg közösen Magyarország Alternatív Elnökét! Ünnepeljük együtt március 15-ét!

 

 
 

45 komment · 2 trackback

Szavazás indul

2012.02.06. 07:24 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

A szavazógép a facebook-on van:   KLIKK  IDE!

 

Örömmel jelentjük, van itt 50 FÜGGETLEN JELÖLT. Nem parlamenti választásokra jelentkeztek. Nem hatalmat akarnak. Nem egy párt hírnevét kívánják öregbíteni. Nem is karizmatikus vezérüknek szeretnének alábazseválni. Ők egy független felhívásra, függetlenként jelentkeztek.
 
Vannak olyanok, akik magukat jelölték, és vannak, akiket más vett rá, vannak, akik nagyon komolyan gondolják, és vannak, akik kevésbé. Vannak filozófusok, egyetemi tanárok, világhírű művészek, anarchista konzervatívok, háziasszonyok és háziurak, wannabe republikánus kaukusz sztárok, névtelen tinipolitikus palánták és ígéretes fb mémek. Vannak megmondók, kinyilatkoztatók, kérdők, kérlelők és kérlelhetetlenek.
 
Ami biztos, videójukkal mindannyian azt bizonyítják, hogy van alternatívája a mondjon_le-nek, a takarodjatok-nak és a leborolunk_előtted_drága_hős_vezérünk-nek. Sokféle ember sokféle üzenete.
 
Legtöbben nem is magukat jelölik, hanem az ügyüket, azt az ügyet, amit talán egész életükben képviseltek vagy képviselni fognak. Lehet, hogy vannak köztük szép számmal, akik retorikából vagy politológiából buknának, de ami biztos, bátorságból és demokráciából jelesre vizsgáztak. Ki mertek állni, hogy elmondják elképzeléseiket Magyarországról, hogy mit változtatnának, hogy mit csinálnának jobban.
 
És abban az országban, ahol a politikai acsarkodás már a mindennapok része, és politikusnak azt nevezzük, aki a legügyesebb az átverésben; de nem ám politikustársai átverésében, hanem több millió ember megvezetésében, ez nagy eredmény.
  
Kezdődjék tehát a java! Megkérünk mindenkit, hogy nézze meg a videókat, szavazzon, és kampányoljon kedvence mellett. Ők megtették, amit megtehettek, most Ti jöttök! Egy hetünk van, hogy a döntőbe jutassatok hét  (ön)jelöltet.
 

Eredményhirdetés és beiktatás március 15-én a Szabad sajtó úton!

94 komment · 6 trackback

Címkék: szavazás

Alternatív Köztársasági Elnök-jelöltek

2012.02.05. 10:04 Elszabadult Hajóágyú Produkció

A szavazás hétfőn kezdődik! Előttetek a hétvége, hogy megismerkedjetek a jelöltekkel, íme az 50 beérkezett videopályázat:

hosszúkarú platánfa - Molnár Péter tolmácsolásában

Madarász Csaba

Bán Zsófia

Koródi Péter

Lapos Erika

Szeles András

Simándi Szelim

Bartos Cs. István

Upor László

Terék Zsolt

Virányi András Bandita

Clemens Prinz

1.szóló

Kovács Dániel

Kiss László

Varga Márk

Molnár Lajos

Gerő Ambrus

Mangel Koppány

Gajárszki Áron

Gedei Tibor

Szigeti Adrienn, A Város Mindenkié

Kóbor Andrea, Walter Richárd - Hallgatói Hálózat

Lőrincz István

Dopeman Pityinger László

Lakatos Béla

Pikó András

Miczán József

Sziget

Gerlóczy Ferenc

Kincse Szabolcs, Bárkányi Zsuzsanna, Kálmán László

Szilvási István

Szabó György, Trafó

Tünet Kisasszony

Tarr Béla

Dr. Tóth Zoltán

Mártonyi Zoltán

Váradi András

Kedves Loránd

Szüts Miklós

Balogh Artúr

Feuer Yvette

Rényi András

Spiegelberger Márk

Vic Londonban

Both Gábor

Gajdácsi Márk

Kollár Dávid

Daka Sándor

Dr. Nol

 

Tovább a játékszabályokhoz

Nem vicc, hanem játék – és az, hogy játék semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem komoly. Sőt. Azt is jelentheti, hogy mindenki nyer!

10 komment

Kedves elnökaspiránsok és elnököt választók!

2012.02.03. 06:00 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

Nagyon köszönjük a beérkezett videókat, az utolsó napi lelkesedésetek minden várakozásunkat felülmúlta. A jelentkezés ugyan lezárult, de most van csak igazán szükség az aktivitásotokra.

A szavazást nem ma, hanem hétfőn indítjuk, mert a beérkezett pályázatok feldolgozásához még egy kis időre van szükségünk. Így előttetek a hétvége, hogy a szavazásig megismerkedhessetek az összes jelölttel. A videókat beérkezésük sorrendjében itt tudjátok megtekinteni. (Türelmeteket kérjük, folyamatosan töltjük fel a jelentkezéseket.)

 

Ahogy azt már korábban is elmondtuk, szavazataitok alapján most hét jelöltet juttathattok tovább, akik az Alternatív Elnöki Kampány második fordulójában további megmérettetésekre számíthatnak majd. Szavazhattok bármelyik nektek tetsző jelölt személyére, vagy támogathatjátok voksotokkal egy-egy nektek kiemelten fontos ügy képviseletét is!

Ám mielőtt elmerülnétek a kampányvideókban, tekintsétek meg, hogy mit üzennek nekünk Dél- Amerikából. Kíváncsiak vagytok, hogy fest kívülről a magyar demokrácia? Karnevál, hit és polgári öntudat Brazíliából!

És íme néhányan a legfrissebb jelöltek közül:

Bartos Cs. István

Terék Zsolt

Kiss László

1.szóló

 

 

 

 

 

Tovább a játékszabályokhoz 
Nem vicc, hanem játék  és az, hogy játék semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem komoly. Sőt. Azt is jelentheti, hogy mindenki nyer!

Találjuk meg közösen Magyarország Alternatív Köztársasági Elnökét!

6 komment · 1 trackback

Mi van? Mi van? Mi van?

2012.01.31. 17:35 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

Azok számára, akik őrzik az utolsó pillanatra hagyás ősi magyar hagyományát, a Milla nyílt napot tart a Sirályban (Budapest, VI. Király u. 50.) a jelentkezés utolsó napján, február 2-án csütörtökön délután 4 és este 8 között: Elkészítjük, és feltöltjük bárki videoját! Ha eddig a technikai analfabetizmus gátolt abban, hogy jelentkezz, most eljött a Te időd!

Mutasd meg, hogy van hangod, szavad, arcod! Mondd el, hogy neked mi a fontos, és miért! Mondd el, milyen országban szeretnél élni!

 És íme néhányan a legfrissebb jelöltek közül:

Lőrincz István

Lakatos Béla

Pikó András

Miczán József

Tovább a jelöltek videoihoz 
Folyamatosan tesszük fel a beérkező videokat, türelmeteket kérjük, szavazni majd egyszerre lehet.

Tovább a játékszabályokhoz 
Nem vicc, hanem játék  és az, hogy játék semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem komoly. Sőt. Azt is jelentheti, hogy mindenki nyer!

Találjuk meg közösen Magyarország Alternatív Köztársasági Elnökét!

49 komment · 1 trackback

Már csak 3 nap van a szavazásig!

2012.01.30. 12:30 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

A jelentkezési határidő napján, február 2-án csütörtökön Alternatív Elnökválasztási Nyílt Napot tartunk a Sirályban (Budapest, VI. Király u. 50.): a Milla stábja délután 4 és este 8 között bárkinek felveszi, és még aznap publikálja a videoját. Vegyél részt Te is a Milla munkájában! Jelöld magad! Képviseld, reklámozd az ügyedet, a demokráciát!

Mutasd meg, hogy van hangod, szavad, arcod! Mondd el, hogy neked mi a fontos, és miért! Mondd el mindenkinek, hogy szerinted mi a közösség figyelmére méltó ügy! Mondd el, milyen országban szeretnél élni!

Az Alternatív Köztársasági Elnökválasztással az a célunk, hogy mintát teremtsünk az állampolgári elvárások megfogalmazásához. A Millaelnök feladata az lesz, hogy a Milla közönsége által fontosnak tartott ügyekben a közösség részvételével kialakított álláspontot fogalmazzon meg, és képviseljen. 

Néhányan az eddigi jelentkezők közül:

Feuer Yvette

Kollár Dávid

Rényi András

Tarr Béla

 

 





Tovább a jelöltek videoihoz 
Folyamatosan tesszük fel a beérkező videokat, türelmeteket kérjük, szavazni majd egyszerre lehet.

Tovább a játékszabályokhoz 
Nem vicc, hanem játék  és az, hogy játék semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem komoly. Sőt. Azt is jelentheti, hogy mindenki nyer!

Találjuk meg közösen Magyarország Alternatív Köztársasági Elnökét!

Szólj hozzá!

Címkék: video elnök milla köztársasági elnök alternatív jelentkező jelölt

Milla: Társadalmi célú álláshirdetés - Játékszabályok

2012.01.05. 18:35 Elszabadult Hajóágyú Produkció


A Milla
, ahogy eddig is, ezután is támogatni fog minden olyan kezdeményezést, ami a civilek tiltakozását szolgálja. De tiltakozni kevés. Ha nincsenek felelős állampolgárok, akik nem csak a nemtetszésüket, de az elvárásaikat is képesek megfogalmazni, akkor semmi sem fog változni.

Az Alternatív Köztársasági Elnökválasztással éppen az a célunk, hogy mintát teremtsünk az állampolgári elvárások megfogalmazásához.


A választás első fordulója elkezdődött. Pályázni egyperces programalkotó kampányvideóval lehet. A Döntősöket a Milla közönsége fogja megválasztani, és március 15-én a Szabad Sajtó útján ünnepélyesen beiktatni.

A Millaelnök feladata az lesz, hogy a Milla közönsége által fontosnak tartott ügyekben a közösség részvételével kialakított álláspontot fogalmazzon meg, és képviseljen.

Elnök, jelentkezz!

JÁTÉKSZABÁLYOK

Jelentkezés: 1 perces vágatlan portrévideóval, ezzel a kezdő félmondattal: „Ha én elnök lennék…”

Jelentkezésedet töltsd fel a youtube-ra, és küldd el nekünk a linket VAGY küldd a videót fájlküldővel (toldacuccot.hu), és mi feltöltjük!

E-mail cím: elnokjelentkezz@gmail.com
Jelentkezés határideje: 2012.02.02.


64 komment · 6 trackback

Társadalmi célú álláshirdetés - Játékszabályok

2012.01.05. 07:50 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

Sokan nem értik, hogy mi a bánatot is akar a Milla az Alternatív Köztársasági Elnök kampányával. Nem csoda. Mindenki az elmúlt napok mozgalomalapítási, ellenzéki összefogási és tömegtüntetési lázában ég. A Milla, ahogy eddig is, ezután is támogatni fog minden olyan kezdeményezést, ami a tiltakozás megjelenítéséről, kifejezéséről szól.
De azt is tudjuk, hogy nem elég tiltakozni. Nem elég soktízezred-magunkkal skandálni az „Orbán-takarodj!”-ot, meg a „bóvli-bóvli”-t. Mert mi történik azután, hogy Orbán eltűnik a hátsó lépcsőn, és a demokratikus pártok akár kétharmados többséget szereznek egy új választásokon?

Nekünk nem az a célunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Egyik Monolitikus Rendszerét a Demokratikus Összefogás Másik Népfrontos Rendszere váltsa le. Ha nincsenek felelős állampolgárok, ha nincsenek önmagukért, és szűkebb-tágabb környezetükért felelősséget vállaló egyének és közösségek, akkor semmi nem fog megváltozni. Márpedig a változásra szükség van, de ez a változás nem tud megvalósulni a politikai elitek helycseréjével, és nem merülhet ki egy újabb politikai elitváltásban. A tömegtüntetés jó móka, de az igazi kérdést nem oldja meg. Egy élhetőbb, barátságosabb, igazabb, szolidárisabb ország építésének legfontosabb terepe nem elsősorban a parlament és semmiképpen nem az utca.

Az elkeseredettség és düh helyett mi a pozitív, a jó példát keressük. Keressük azokat az embereket, akik példával, bátorítással tudnak szolgálni. Akik nem (csak) tüntetésre járnak, de minden nap tesznek egy kicsit azért, hogy jobb legyen a világ.

Az Alternatív Köztársasági Elnök, nem egy alternatív elnök, hanem egy alternatív köztársaság egyenlő, szabad polgára, aki azért lehet első az egyenlők között, mert büszkének lehet lenni rá. Biztosak vagyunk benne, hogy számtalan olyan ember van ebben az országban, akire büszkék tudnánk lenni. Őket keressük.

Elnök, jelentkezz!

----------------------------------------------------------------------------------------------------

JÁTÉKSZABÁLYOK

Nem vicc, hanem játék 
 és az, hogy játék semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem komoly. Sőt. Azt is jelentheti, hogy mindenki nyer!


Jelentkezés: 1 perces vágatlan portrévideóval, ezzel a kezdő félmondattal: „Ha én elnök lennék…”

Jelentkezésedet töltsd fel a youtube-ra, és küldd el nekünk a linket VAGY küldd a videót fájlküldővel (toldacuccot.hu), és mi feltöltjük!

E-mail cím: elnokjelentkezz@gmail.com

Jelentkezés határideje: 2012.02.02.


Ezután választjuk ki az összes induló közül közösen azt a hét embert, akik nyílt vitákban mondhatják el elképzeléseiket, és akik közül megválasztjuk az Elnököt.

Formai követelmények: Elnöknek jelentkezni 1 perces, vágatlan, utómunka- és gyűlöletbeszéd-mentes portréfilmmel lehet, ami a "Ha én elnök lennék..." félmondattal kezdődik.

Parlamenti képviselő, parlamenti párt tisztségviselője etc. jelentkezését is várjuk, amennyiben lemondanak mandátumukról 
 hiszen ezen pozíciók az alternatív elnök függetlenségét kizárónak minősülnek.


Javaslatok: Akkor lesz jó a videó, ha 1 gondolatot jár körül, 2 percnél semmiképp sem hosszabb, és 3 részből áll: eleje, közepe és vége is van. Nem a képminőség, hanem a mondandó számít. Érdemes egy konkrét ügyet képviselni, nem kell megpróbálni egy percben a világ összes problémájára megoldást találni, arra ott lesznek az elnöki szakértők március 15-től. :)

Ha jelölnél valakit, vedd rá, hogy küldje be a jelentkezését! Ez a jelölés módja.

A kampány második fordulójába hét jelölt kerülhet be, négy hetes kampányuk lesz, a győztes Elnököt március 15-én iktatjuk be a
Szabad Sajtó útján.

55 komment · 8 trackback

A kampány mindenkit és bárkit hív: Jelentkezzetek Elnöknek!

2012.01.03. 16:05 Elszabadult Hajóágyú Produkció

 

Küldjétek be az 1 perces vágatlan portrévideóitokat! Kezdjétek azzal a félmondattal, hogy: "Ha én elnök lennék..." - és mondjátok el, mit tennétek, mit szeretnétek, mi a ti ügyetek!

Mutasd meg, hogy van hangod, szavad, arcod! Mondd el, hogy neked mi a fontos, és miért! Mondd el mindenkinek, hogy szerinted mi a közösség figyelmére méltó ügy! Mondd el, milyen országban szeretnél élni!

Találjuk meg közösen Magyarország Alternatív Köztársasági Elnökét!

Jelentkezésedet töltsd fel a youtube-ra, és küldd el nekünk a linket VAGY küldd a videót fájlküldővel (toldacuccot.hu), és mi feltöltjük!

E-mail cím: elnokjelentkezz@gmail.com
Jelentkezés határideje: 2012.02.02.

Kint jártunk tegnap az Operánál, íme a tüntetők ötletei:


Formai követelmények: Elnöknek jelentkezni 1 perces, vágatlan, utómunka- és gyűlöletbeszéd-mentes portréfilmmel lehet, ami a "Ha én elnök lennék..." félmondattal kezdődik.

Javaslatok: Akkor lesz jó a videó, ha 1 gondolatot jár körül, 2 percnél semmiképp sem hosszabb, és 3 részből áll: eleje, közepe és vége is van. Nem a képminőség, hanem a mondandó számít. Érdemes egy konkrét ügyet képviselni, nem kell megpróbálni egy percben a világ összes problémájára megoldást találni, arra ott lesznek az elnöki szakértők március 15-től. :)

Ha jelölnél valakit, vedd rá, hogy küldje be a jelentkezését! Ez a jelölés módja.

 

36 komment · 4 trackback

„Egy-két dolgot tisztáznunk kell...” – Brian

2012.01.02. 13:50 Elszabadult Hajóágyú Produkció

Az óév végére, az újév elejére az országban óriásivá nőtt az elégedetlenség. Civil szervezetek és politikai pártok tucatjai egységfrontot alkotnak. Mindennaposakká váltak a tüntetések, nincs nap új tiltakozás, aláírásgyűjtés, demonstráció, útlezárás, felhívás, flashmob, akció nélkül, hetente új mozgalom indul. De hol vannak az új és hiteles arcok? Hol vannak a valós ügyek, az igazi problémák?

Ha igazán demokraták vagyunk, az első dolgunk nem Gyurcsány Ferenccel tüntetni, hanem bemutatni a valós problémákat, lehetőségeket, ügyeket. Ehhez Ti kelletek, akik elmondjátok, Ti kelletek, akik részt vesznek. Ne csak fikázz, cselekedj is! Nem csak a színpad előtt, hanem a színpadon is van élet. Nem csak tapsolni, de beszélni is lehet. Skandálni jó, de még jobb értelmes mondatokat megfogalmazni. Valós ügyek; új, hiteles arcok kellenek.

Az eddigi hat videó minta volt, ők nem jelöltek, hanem az "Elnök, jelentkezz!" kampány arcai: példát mutattak arra, milyen videókat várunk. Sok kommentből úgy látjuk, hogy Ti máshogy csinálnátok. De legyen végre vége annak az időnek, amikor mástól várjuk a megoldást! Szavazzatok a munkátokkal! A legjobb kritika az aktivitás!

Jelölnéd magad? További infókat itt találsz!

64 komment · 2 trackback

Címkék: választás milla alternatív alternatív köztársasági elnök

„Csak ideológiailag semleges alaptörvény tudja biztosítani a békét.” - Soós Péter

2012.01.01. 18:37 Elszabadult Hajóágyú Produkció

Október 23-án bejelentettük, még az óévben elindítottuk az Alternatív Köztársasági Elnökválasztást. MIÉRT? Azért, mert unjuk a régi arcokat. Azért, mert VAN alternatíva.

Jelölnéd magad? További infókat itt találsz!

45 komment · 8 trackback

Címkék: video választás start milla alternatív köztársasági elnök soós péter

„Abban segíteném az embereket, hogy legyen hozzáférésük az örömhöz” - Mester Dóra

2011.12.31. 23:52 Elszabadult Hajóágyú Produkció

Október 23-án bejelentettük, még az óévben elindítottuk az Alternatív Köztársasági Elnökválasztást. MIÉRT? Azért, mert unjuk a régi arcokat. Azért, mert VAN alternatíva.

Boldog új évet kívánunk Mester Dórával!

Jelölnéd magad? További infókat itt találsz!

8 komment · 1 trackback

Címkék: video választás milla alternatív köztársasági alternatív köztársasági elnök

süti beállítások módosítása